A megalakulása 25. évfordulóját ez évben ünneplő Magyar Szumó Szakszövetség legjobbjai komoly bizonyítási lehetőség előtt állnak. A háromezer éves történelemmel rendelkező szumó őshazájában, Japánban indulhat tíz, arra érdemesnek ítélt magyar szumózó az amatőrök 24. világbajnokságán, amelynek Tokió ad otthont október 6-8. között.
A negyedszázad alatt a szerény anyagi lehetőségeit egyre eredményesebben kihasználó sportág a ritka kivételek egyikeként nem Budapest-központú, hiszen a szumózókat foglalkoztató klubok leginkább vidékiek. A figyelmet először Leányfalu szumósai hívták fel magukra, ahol a korábbi kötöttfogású Európa-bajnok nehézsúlyú birkózó, Rovnyai János (72) vezetésével alapozták meg ezt a látványos sportágat, amelynek első versenyeire ezres nézőszámmal jöttek össze a kíváncsi sportkedvelők.
A szumót egyébként a legtöbb versenyző a birkózás mellett kiegészítő sportágként űzi.
Közöttük talán a legismertebb a 18 éves Elekes Enikő (Kőbánya SC), aki birkózásban már az U18-as és U20-as korosztályban is világbajnoki címet szerzett. Többek között a 205 centiméter magas, pécsi Pap Arnold korábban szintén birkózott, de évekkel előbb már felhagyott azzal, mert nem tudta tartani a 130 kilós felső súlyhatárt. Szumóban viszont nincs ilyesmi, az évtizede világbajnok lett Libor Dezső például csúcsformája idején 220 kilóval mérlegelt be a versenyeire.
Bár világszerte egyre népszerűbb a sportág, arra, hogy egyszer az olimpia programján szerepelhessen, még várni kell. Ettől függetlenül hatalmas mezőnyök indulására lehet számítani, hiszen a vb legjobbjait egy esetleges profi szerződés is motiválhatja. Magyar részről komolyabb sikert a 2010-es években Japánban profiskodó, 165 kilós, szolnoki illetőségű Tóth Attila ért el, akit nem sok választott el attól, hogy a profik között is a legfelső kategóriában versenyezhessen.
A magyar részvevőktől Ancsin László, a szövetség ezúttal nem utazó elnöke az Európai Játékokon, majd a szeptemberi Európa-bajnokságon szerzett bronzérmek után most abban bízik, hogy lesz magyar versenyző, aki döntőben szerepelhet.
A magyar válogatott tagjai:
Berregi Balázs, Szilágyi Erik (Kispesti NSI), Buzás Patrik, Molnár Tamás, Végh Artúr, Bajler Kitti, Bajler Roxána (Érdi Spartacus SC), Elekes Enikő (Kőbánya SC), Gyuricza Marcell (Tököl) és Pap Arnold (Pécs).
Forrás: https://jochapress.hu/tiz-magyar-szumozo-a-tokioi-vilagbajnoksagon/